A beagle történelme, érdekességek

A beagle a kopók egyik legősibb fajtája, melynek jelenlegi megjelenését Angliában alakították ki. Elnevezése valószínűleg méretéből adódik, a kelta, óangol beag, beagle szóból ered, melyre a legkisebb kopófajtaként rá is szolgál. Már a 3. századi krónikák is említenek olyan kutyát, melyet apróvadas vadászatra használtak. A fajta neve a 15. században bukkan fel először írott szövegben, később többek között Thomas Bewick ír 1790-ben a legkisebb kopóról, mely fáradhatatlan a vadászatban és ugatása lágy, dallamos. Hazájában jellemzően nyúlvadászatra használták, párban vagy kisebb falkában. Az idők folyamán azonban fokozatosan megváltozott a vadászat célja, átalakult a beagle falkás vadászat, a beagling. Míg korábban az élelemszerzés, napjainkra az elsődleges cél a sport lett, a zsákmány elejtése helyett a mozgás öröme. A fajta egységes tenyésztésének kezdete 1890-re, az Angol Beagle Club megalakulására datálható. A beagling Anglián kívül az Egyesült Államokban is igen elterjedt, ahol a kedvező körülmények miatt /hatalmas, szabad területek/ a mai napig sokan űzik. A vadászat eredeti céljának megváltozásával átalakult maga a beagling is.Nagy tömegbe együtt tartva sem marakszik a falkatársaival, s ezért kísérleti állatként az orvostudomány is szívesen használja.

Hazánkban 1820-tól beszélhetünk klasszikus falka-vadászatról, Széchenyi István ekkor honosította meg itthon is az igazi lovas falkavadászatot.Számos udvari vadászatot tartottak a kopókkal (ekkor még őshonos magyar kopókat használtak), nemritkán 250-300 kopó is részt vett ezeken az eseményeken. A fejedelmek, nemesek és urak mind rendelkeztek saját kopófalkával.
Az 1851-1872 közötti időszakban annyira fellendült a magyarországi falkavadászat, hogy hazánkat "Európa falkavadász fellegvárának" kiáltották ki (például Erzsébet királyné is gyakran vadászott Gödöllőn). Az első világháborút követően sajnos vége szakadt a szabad vadászatoknak. A legtöbb kopófalka elpusztult, a pezsgő falkavadász-élet a háború martaléka lett. 1920 után történtek ugyan próbálkozások a hagyomány felélesztésére, de a kisebb kopóállomány, a földterületek csökkenése, az épülő egyre több út és vasút mind olyan tényező volt, amely ahhoz vezetett, hogy Magyarországon is megjelenjen a vonszalékos vadászat (műnyúl után folyik a hajsza).

Adhatvonal

Adhatvonal logo 39tr

Hívd a 13600-at, majd add meg a 39 -es kódot, vagy küldd el a 39 - es kódot SMS-ben a 13600-as számra.
Telefonhívásod vagy SMS-ed 750 Ft támogatást jelent a Beagle Fajtamentésnek!
Az Adjukössze Vonal a
Telekom és One vezetékes és mobilhálózatából hívható és sms is küldhető rá, a Yettel mobilhálózatából CSAK sms-sel érhető el. A számot nem egyben kell tárcsázni: először a 13600-at, majd a kicsengés után kell a melléket megadnod. Az Adjukössze Vonalat nem lehet használni, ha olyan előfizetésed van, amelyben le vannak tiltva az emelt díjas és/vagy adományvonalak.  
A telefonos adományozás nem működik, ha díjtartozásod van. Az adományozáshoz nem szükséges körzetszámot tárcsázni.

Hálásan köszönjük!

PayPal adomány

Támogatóink

Hankook logo


npcs logo szlogennel en

vitamed

Akik segítenek

parks

BEAGLE-ért Közhasznú Egyesület Doklist.com profilja
© 2019 Beagle-ért Közhasznú Egyesület